2012. június 10., vasárnap

Rendezkedés


A következő hétfőn párom már munkába állt, így egyedül maradtam otthon. Időközben megérkeztek a csomagjaink Magyarországról, ezeket kellett kipakolnom, elrendeznem, és persze rengeteg beszerezni való is volt még. Sok apróságról nem is tudjuk hogy kell, amíg nem hiányzik: tettem volna be a húst a sütőbe, de nem volt alufólia hogy letakarjam, szerettem volna kiteregetni a mosást, de nem volt ruhacsipeszem, stb. Így aztán napjában többször is mehettem boltba, de legalább a hét végére már kezdtem tisztába jönni az árakkal, és hogy mit hol érdemes keresni.

Nekiláttam sorban kimosni a függönyöket, és eközben felfedeztem, hogy kivétel nélkül az összesen van legalább egy varrás ami el van szakadva. Nem tudom, az előző lakó mit csinált velük, a függönybe kapaszkodva hintázott, vagy ki tudja mit művelt. Sebaj, tű cérna elő, az alap varrókészletet még otthon összeállítottam, így egy délután alatt készen lettem velük.

A hét során  jöttek bekötni az internetet, ellenőrizni a gázórát. A szerelőkkel legalább tudtam egy kicsit angolul beszélgetni, ami jelentősen növelte az önbizalmam, mert remekül megértették amit mondtam, és én is őket, így már nagyobb magabiztossággal vághatok bele a munkakeresésbe. Az egyetlen kudarc az volt, mikor az indiai boltosnak próbáltam elmagyarázni, hogy sütőzacskót szeretnék, mire ő egyre csak a tortaformákat mutogatta nekem. Sütőzacskót azóta sem találtam sehol ...

2012. június 8., péntek

Beköltözés

Mielőtt útnak indultunk Londonba, a legnagyobb aggodalmunk a lakáskeresés volt. Sok nehézségről, akadályról olvastunk a különböző blogokon, fórumokon, így igazán szerencsésnek tartjuk magunkat, hogy nyolc nappal az érkezésünk után már a kezünkben tarthattuk leendő otthonunk kulcsát. Az ingatlanügynök mindenben a segítségünkre volt, és  a megbeszélt napon az irodájában aláírhattuk az igencsak részletes bérleti szerződést (még az is ki van kötve, hogy milyen gyakran kell ablakot mosnunk). Ezután elkísért minket a lakásba, ahol egy nagyon részletes, fényképekkel is dokumentált leltárt vett fel, majd sok szerencsét kívánva elköszönt tőlünk. Végre otthon voltunk.

 A lakás maga nagyon jó állapotú, szépen karban tartott, a falak frissen festve, a nappaliban vadonat új padlószőnyeggel, nemrég kicserélt duplaüveges ablakokkal. Angol mértékkel nézve feltűnően tiszta is volt, de ez persze nekünk nem volt elég, így hamarosan felkerekedtünk tisztítószereket és eszközöket vásárolni. A legnehezebb feladat a sütőtisztító beszerzése volt, jónéhány üzletet végig kellett járnunk, mire ráakadtunk. Úgy tűnt, az előző lakó hamarabb feladta a keresést, mivel a sütőt vastag ráégett zsírréteg fedte. A fürdőszobai csempe lesúrolása sem tartozhatott a kedvenc elfoglaltságai közé. Két nap múlva azonban már minden ragyogott, és mi elégedetten dőltünk hátra a kényelmes fotelekben. A következő pár nap a még hiányzó dolgok beszerzésével telt. Ilyenkor jön rá az ember, hogy mennyi apróság kell egy háztartásba: a szemetesvödörtől kezdve a vízforralón át az íróasztalig sok mindent vettünk/rendeltünk.

Szombaton aztán úgy döntöttünk, hogy megérdemlünk egy kis szórakozást, így felkerekedtünk megnézni London belvárosát. Párom már többször járt itt, én még egyszer sem, így ő lett az idegenvezető.  Bejártuk a Kensington Gardens-t, a Hyde Parkot, és a St. James’s Parkot, én pedig nem győztem ámulni, hogy milyen szépek, rendezettek, tele csodás öreg fákkal, tiszta vizű tavakkal, és persze kacsákkal meg mókusokkal. Megnéztük a Buckingham palotát, a Westminster apátságot, a parlament épületét, és a híres óriáskereket is. Az időjárás is kedvezett nekünk, ragyogó napsütéssel és igazi nyári meleggel ajándékozott meg minket, hazafelé pedig csodás naplementében gyönyörködhettünk.


2012. június 1., péntek

Tudja valaki a nevem?

Mert az elmúlt napok ügyintézései során az derült ki, hogy én nem. Ott hagytam abba, hogy a költözésre várva nekiláttunk a többi sürgető feladatnak. Először is bankszámlát kellett nyitni, mert már nagyon elegünk volt abból, hogy mindenhová készpénzzel rohangáljunk, ráadásul annál nem sok drágább megoldás van, mint hogy külföldi automatából magyar visa kártyával vegyünk ki pénzt (a visa kártyánál először átváltják forintról dollárra, majd dollárról fontra az összeget, ráadásnak pedig rátesznek 3-4 ezer forintnyi készpénzfelvételi díjat). Az átutalás magyar számláról angolra azért  valamivel olcsóbb. Ettől is féltünk egy kicsit, de ismét szerencsénk volt, az ügyintéző fiatalember nagyon segítőkész volt, még az sem volt akadály, hogy hotelban laktunk, és csak annak a címét tudtuk egyenlőre megadni. Az útleveleken kívül semmire nem volt szükség, és percek alatt nyitott nekünk olyan számlákat, amiknek semmilyen számlavezetési vagy egyéb havidíja nincs, pár nap múlva pedig meg is érkeztek a bankkártyáink a hotelba (a recepciósok nagyon kedvesek voltak, megbeszéltük velük előre hogy leveleket várunk, ők pedig eltették nekünk, sőt még azt a levelemet is megkaptam tőlük, amelyik már a kiköltözésünk után érkezett).

A következő feladat számomra az NI szám igénylése volt. Ez a National Insurance Number, olyan itt mint nálunk az adószám és a TB szám egybevonva. Erre már a munkakezdésnél szükség van, és mivel két-három hét is lehet az igényléstől mire megkapja az ember, gondoltam minél hamarabb túl kell esni rajta. Páromnak könnyebb a dolga, neki a leendő munkahelye igényelte meg. A dolog menete elég egyszerű: egy központi telefonszámon be kell jelentkezni hogy igényelni szeretnél NI számot, ekkor felveszik az adataidat, és kapsz egy időpontot az egyik hozzád közeli munkaügyi központba. Nekem már másnapra tudtak időpontot adni, igaz, vagy másfél órányi útra a hoteltől, de legalább kipróbálhattam a híres londoni metrót is. A központban kb 20 perces interjún kellett részt vennem egy ügyintézővel, ahol részletesen kifaggattak arról hogy ki vagyok, mit akarok itt, miből óhajtok megélni amíg nem találok munkát, stb. Be kellett mutatni az útlevelemet, magyar személyimet és lakcímkártyámat (utóbbi a személyi számom miatt kellett neki), és a születési anyakönyvi kivonatomat. Mivel EU állampolgár vagyok, ezért nem kellett túlzottan győzködni az úriembert, elég hamar aláírhattam a kérvényt.

Eközben azonban felmerült egy komoly kérdés, hogy mi is az én nevem. A keresztnevem ugyanis Gyöngyi, amit én eddig nemes egyszerúséggel Gyongyi-ként használtam. Az ügyintéző azonban felhívta a figyelmemet arra, hogy az útlevelem fényképes oldalának alján, a két fekete csíkban a nevemet Gyoengyi-ként tüntette fel a magyar állam, és hogy bizony ez a helyes, az ö betű nem o az angolban, hanem oe. Na most jól meg vagyok lőve. Eddig mindenhol a Gyongyi-t adtam meg, a bankkártyámra is ezt írták rá szép dombornyomással, most akkor ezekkel mi legyen? Írtam is gyorsan a londoni magyar konzulátusnak, a véleményüket kérve, hogy akkor most melyik a helyes, illetve át kell-e javíttatnom a nevemet ott, ahol a Gyongyi-t adtam meg, mire azt a nagyon hasznos, egy mondatos választ kaptam, hogy akaratom ellenére senki nem kényszeríthet a nevem megváltoztatására. Na kösz. Mindegy, mostantól a Gyoengyi-t használom, mert a NI számomhoz ez a név van rendelve, tehát a brit hivatalok csak ezen a néven fogadnak el. Épp elég volt eddig arra figyelni, hogy a nevemet angolosan írjam le mindenhol (keresztnév, azután a vezetéknév), most még erre is figyelnem kell, mert reflexből a megszokottat kezdem el, azután meg javítgathatok, miközben néznek rám furán, hogy nem tudom a nevemet? Nem. De már tanulom.