2012. július 27., péntek

Török pide



Nemrég kedvenc gasztroblogomat böngészve találtam rá a török pide receptjére. Ezt persze rögtön ki is kellett próbálnom :) A tésztát szójatejjel készítettem, de így is nagyon jól sikerült, tölteléknek pedig darált hús került bele zöldséges paradicsomszósszal. Mivel kettőnknek ez az adag túl sok volt egy étkezésre, ezért a csónakok egy részét "elősütöttem", vagyis csak addig sütöttem amíg a tészta már majdnem megsült, de még nem kezdett el pirulni. Ezek a hűtőben egy-két napig jól elálltak, és ha megéheztünk, csak be kellet tenni a sütőbe, és pár perc alatt készre sültek. Ha lenne fagyasztónk (de itt nincs), akkor le is fagyaszthattam volna őket, mint a félkész mirelit pizzákat. Nagy sikert aratott, így biztos hogy más töltelékekkel is el fogom készíteni.

2012. július 25., szerda

Olimpiai láng



Ma szabadnapos voltam, így elmentem megnézni az olimpiai fáklyás futást. Nem kellett nagyon messzire utaznom, de így sem volt könnyű dolgom. A metróközlekedés akadozott, két vonat ki is maradt. Az utastájékoztatás sem volt az igazi, van még mit dolgozniuk rajta :) 
 

Mikor odaértem a Station Road-ra Harrowban, már gyülekezett a tömeg az út mentén. Mindenki vidám volt, sokan zászlókat és a fáklyavivőt buzdító transzparenseket lengettek. Egy nemzeti színű kosztümbe öltözött csoport vidám dobszóval kísérte az eseményeket.


Először rendőrök érkeztek, hogy biztosítsák az útvonalat, utánuk a szponzorok buszai jöttek, amiken szólt a zene, és táncosok biztatták ünneplésre a várakozókat. Az egyik furgonban ott ült a "királynő" is :) 


Az olimpia kabalafigurája, Wenlock is ott volt minden kocsiban. A buszok után újabb motoros rendőrök érkeztek, vidáman mosolyogva pacsiztak az út szélén állókkal. 
 

Mikor a várakozás a tetőfokára hágott, végre begördült a futót kísérő busz, és feltűnt az olimpiai fáklya is. A nézők hatalmas ujjongással kísérték útját. 
 

Néhány gyerek elkezdett a fáklyavivővel együtt futni az út szélén, ehhez aztán sokan nevetve csatlakoztak, köztük én is. Pár száz méteren keresztül így mi is részesei lettünk ennek az élménynek. A hangulat egészen különleges volt, és miután a menet továbbhaladt, az emberek vidáman mutogatták egymásnak az elkészült fényképeket, videókat, majd mindenki mosolyogva indult a dolgára. Számomra feledhetetlen élmény volt a mai nap!

Brighton


Végre ide is megérkezett a nyár, kisütött a nap, és kabátra sincs már szükség! Ennek örömére vasárnap leugrottunk Brightonba, a tengerpartra. Ez a kellemes kis üdülőváros nagyjából egy órányi vonatútra van London központjától. A település - már amennyit láttunk belőle - nagyon hangulatos, rendezett, igazi tengerparti üdülőhely. Az utcák tiszták, a házak szépek, a parkok virágoktól pompáznak. A part mentén szépen kialakított sétányokon lehet barangolni, az aktív pihenésre vágyókat röplabda, kosárlabda, sőt még gördeszka pályák is várják. Természetesen megtalálhatóak az ilyen helyeken szokásos szuvenírárusok is.


Minket leginkább mégis a kavicsos tengerpart vonzott. Délelőtt még nem voltak sokan, kényelmesen kifeküdtünk a törülközőnkre, napoztunk, piknikeztünk, élveztük a jó időt. Gyűjtöttünk kagylókat, és szép kavicsokat is :) A vízbe csak bokáig merészkedtünk, a 15 fokos víz nekünk túl hideg volt, de néhány elszánt ember úszott a habokban. Jónéhány szörföst és vitorlázót is láttunk. Délutánra már nagyobb lett a tömeg, ekkor felkerekedtünk sétálni.


A Bandstand-en épp egy Beatles tribute zenekar játszott, hallgattuk őket egy kicsit, miközben lelkes turistalányok ugráltak vidáman a zenére. A környező sétálóutcák bejárása után visszatértünk a partra még egy kis időre, majd indulnunk kellett a vonathoz. Összességében remek napunk volt, máskor is szívesen visszamennék ide.

2012. július 11., szerda

Windsor



A következő hétvégén Windsorba látogattunk. Nekem ez volt az első angliai vonatozásom, így erről is írnék röviden. Én az otthoni, régi típusú, „kék” vonatokhoz vagyok szokva, amikre lépcsőn kell feltornázni magam – és a csomagjaimat – és amiknek nagy, tágas belső terei vannak, rémesen tapadós műbőr ülésekkel. Ezzel szemben az itteni vonatok inkább metrószerelvényekre hasonlítanak, alacsony padlósak, keskenyek, és sokkal kisebb a belső terük. Persze szépek, modernek, de mégis szokatlanok kicsit. Amit pedig nem tudom hogy lehet megszokni, az az hogy a gyorsvonatok lassítás nélkül haladnak át az állomásokon. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy békésen ácsorogsz a peronon, és egyszer csak elhúz melletted egy 80-100 km/h-val közlekedő jármű. Hatalmas menetszele van, és felettébb ijesztő is. Nem véletlen, hogy a peronokon széles biztonsági sávok vannak felfestve, ahová tényleg nem szabad állni. A megfelelő vonat megtalálása nem nehéz, minden peronon van kijelzőtábla, ami nem csak azt írja ki hogy hová megy a vonat, de azt is hogy milyen megállókban áll majd meg út közben. Ha valaki előre megnézi a menetrendet, akkor könnyen odatalál az úticéljához. Persze ha valaki – mint mi – nem figyel oda eléggé, akkor csak a peronon állva jön rá, hogy nem megy közvetlen vonat oda ahová gondolta, hanem majd át kell szállni útközben :) Sebaj, végül csak sikerült odatalálnunk. Kijelzőtáblák amúgy nem csak a peronokon vannak, hanem a vonatokon is, így helyismeret nélkül is könnyű boldogulni. Természetesen be is mondják a megállókat, de én még a magyar hangosbemondókat sem midig értem, nemhogy az angolt, így egyszerűbb az írott verzióra hagyatkozni. 

 
Winsorba érve először körbesétáltuk a kastélyt (a kastélyon belüli túrát meghagytuk az esős őszi napokra). A kastélyból a „The Long Walk” elnevezésű, fasorral övezett, több mint négy kilométer hosszú sétányon indultunk tovább. Lenyűgöző látvány ez a nyílegyenes, szépen rendben tartott út, gondosan nyírt gyeppel, gesztenyefákkal övezve. Most nem mentünk végig az egész úton, hanem elkanyarodtunk, és 20 perc séta után eljutottunk a Temze partjára. 


A parton végig árnyas sétány vezet, útközben pedig meg lehet csodálni a folyóparti villákat, amik legtöbbször saját stéggel, csónakkikötővel rendelkeznek. Az idő végig szép, napsütéses volt, nagyon jól éreztük magunkat. Hazafelé még lila tehénnek álcázott lovat is láttunk :)


2012. július 8., vasárnap

Jubilee Weekend




Június első hétvégéjén ünnepelte uralkodásának 60. évfordulóját II. Erzsébet királynő.  Már az érkezésünkkor is minden tele volt plakátolva a Diamond Jubilee-vel, mire elérkezett június másodika, szinte az egész város fel lett díszítve. A boltok is hetek óta jubileumi akciókat hirdettek, a klasszikus, „vedd meg az ünnepi sütésfőzéshez szükséges alapanyagokat”-tól az emlékbögréken át volt itt minden. Legjobban mégis egy ruhabolt akciója tetszett, ahol jelentős kedvezményt adtak, ha piros, fehér, vagy kék (tehát nemzeti színű) ruhát vásároltál. A négynapos ünnepségsorozatra több mint egymillió lelkes alattvaló látogatott el. A legjobb helyeken már előző este ott sátoroztak a nagyon elszántak, hogy közelről láthassák a mulatságot. Mi nem vagyunk még ennyire lelkesek, ezért inkább egy kellemes vidéki kirándulás mellett döntöttünk. Úti célunk az Uxbridge-től csak 15 percre lévő Black Park volt. Ez egy 216 hektáros park, aminek egy része védett terület, az a rész természetesen nem látogatható. A park nagyrészt erdős, ligetes, de van benne egy nagy tó is. A bejáratnál virágzó rhododendron bokrok fogadtak minket, innen szépen kialakított ösvényeken sétálhattunk tovább. 


 A nap során rengeteg állattal találkoztunk, láttunk mókusokat, nyulakat, őzet, rókát és megszámolhatatlanul sok madarat, egy elkerített legelőn pedig  voltak tehenek is. 


Végig szép, napsütéses időnk volt, nagyon jól éreztük magunkat. A parkban van egy kávézó is, ahogy néztük, elég jó árakon kínált szendvicseket, üdítőket, de mi inkább maradtunk a magunkkal hozott elemózsiánál.

A kellemes tóparti pikniket csak a mérhetetlenül szemtelen kacsák megjelenése zavarta meg, akik amint meglátták, hogy vesszük elő a szendvicseket, egyből jöttek kéregetni.


 Bátran ajánlom ezt a helyet mindenkinek aki erre jár, és szeretne kellemes környezetben kikapcsolódni. Mi nagyon jól éreztük magunkat! Egy jótanács azonban: alaposan tanulmányozzátok a menetrendet, mert elég ritkán járnak erre a buszok. Vasárnap egész nap zuhogott az eső, ezért otthon maradtunk, és egy igazi angol "sunday roast"-al ünnepeltünk.